Palesztinok
Izrael megnyitotta a Gázai övezet áruforgalmi átkelőhelyét
Izrael teljes mértékben újraindította a Gázai övezetbe irányuló áruszállítást szerdán az övezet teherforgalmi átkelőhelyénél, Kerem Salomnál, és kiszélesítette a gázaiaknak halászatra engedélyezett tengeri sávot.
2018.08.15 09:05MTIIzrael augusztus elején állította le a Gázai övezetbe irányuló üzemanyag-szállítást, válaszul arra, hogy az övezet szélsőségesei nem hagytak fel az Izraelben tüzeket okozó gyújtóléggömbök bevetésével.
Az egyéb árucikkek szállítását már július elején leállította Benjámin Netanjahu miniszterelnök, és azóta csak a gyógyszerek és élelmiszerek beléptetését engedélyezték. Az átkelő megnyitásával egy időben a halászatra engedélyezett övezetet kilenc tengeri mérföldre terjesztették ki.
A Gázai övezetben élő palesztinok helyzetének könnyítéséről szóló határozatot Avigdor Liberman védelmi miniszter közösen hozta meg Gadi Ejzenkot vezérkari főnökkel a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint.
"A Kerem Salom-i átkelőhely megnyitása háromnapos békés időszak után azt jelzi a gázai lakosság számára, hogy a nyugalom őrzése elsősorban az ő érdekük " - hangsúlyozta Liberman kedden.
A döntés ellen hevesen tiltakozott Naftali Bennet oktatási miniszter, a telepeseket támogató jobboldali Zsidó Otthon (Habájt Hajehudi) párt vezetője a biztonsági kabinet ülésén, mert szerinte a könnyítések lehetőséget teremtenek a Hamásznak a fegyverkezésre.
Az övezet szomszédságában élő izraeli települések lakóinak egy része sem örül a határozatnak, mert noha kisebb számban, de továbbra is érkeztek Gázából gyújtó eszközök Izraelbe az utóbbi napokban is. Válaszul ismét nagyszabású tüntetést szerveznek szombat estére Tel-Avivba a tízes kereskedelmi tévé kedd esti híradója szerint.
A tévé beszámolója szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnök két hónappal ezelőtt titokban Kairóba látogatott, ahol megbeszéléseket folytatott Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel a Gázai övezet ügyében.
A többlépcsős egyiptomi rendezési terv első állomása egy tartós tűzszünet az átkelőhelyek megnyitásával. Már a kezdeti tűzszünet idején számos könnyítést élvezhetnek a gázaiak, és a terv további nyugalom esetén újabb lépcsőkben az övezet gazdasági rehabilitációját ígéri, és egy későbbi, harmadik fázisban tartalmazza izraeli katonák holttesteinek átadását és a Gázában fogva tartott izraeli állampolgárok fogolycseréjét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


