Tragédia
Megáradt folyóba fulladt 11 túrázó Olaszországban
23 embert mentettek ki a megáradt folyóból, közülük tucatnyit kórházba szállítottak.
2018.08.21 11:37MTI
Legkevesebb tizenegyre emelkedett a dél-olaszországi Raganello-szurdokban történt hétfői baleset áldozatainak száma, ahol túrázók fulladtak egy megáradt folyóba, legalább öten eltűntek – közölték kedden illetékesek.
A calabriai polgári védelmi igazgatóság szerint 23 embert mentettek ki a megáradt folyóból, közülük tucatnyit kórházba szállítottak. A 11. áldozat kórházba szállítás után halt meg. A súlyos sérülteket helikopterrel szállították kórházba.
Legalább öt ember eltűnt, de a számuk ennél magasabb lehet, mert nem mindenki hivatalos túravezetővel, bejelentkezve túrázott a szurdokban. A mentők egész keddre virradó éjszaka kutattak lámpákkal, hajnaltól helikopterek is részt vettek a kutatásban.
A halottak és sérültek állampolgársága egyelőre nem ismert. A halottak között hat nő és öt férfi van. A szurdokot látogató turisták és túrázok többsége olasz.
A Raganello helyenként, így a Pollino Nemzeti Parknál 1 kilométeres mély szűk szurdokon halad át a hegységen. A mentők kötelekkel ereszkedtek le a hegyoldalon a kutatáshoz.
"A szurdok megtelt vízzel, és az embereket elsodorta az ár. Három kilométerrel lejjebb értek partot” – mondta Carlo Tansi, a calabriai polgári védelem vezetője.
Tansi szerint a szurdok helyenként csak 4 méter széles, itt felgyorsult az ár sodrása, ami megnehezíti a mentést.
A szerencsétlenség olasz sajtójelentések szerint a calabriai Civita hegyközség közelében történt, ahol a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. A túrázókat készületlenül érte az áradás, és a csoportot részben magával sodorta a folyó. A La Repubblica című olasz napilap internetes felületén közölte, hogy egyeseknek sikerült a sziklákon biztonságba húzódniuk.
A 13 kilométer hosszú, több száz méter mély szurdok tiszta vizével és sziklaképződményeivel közkedvelt a turisták körében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
- 12:42 Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


