Illegális bevándorlás
Határsértőkkel teli furgont tartóztattak fel a bolgár-román határon
A bolgár és román határrendészek közösen végzett ellenőrzése során a rakomány mögött, a jármű rakterében 13 férfit, 7 nőt és 5 kiskorút találtak, akik azt mondták, hogy Nyugat-Európába próbálnak eljutni.
2018.08.13 10:45MTIEgy kisbuszból kialakított, Törökországból Csehországba tartó furgonban próbált illegálisan átjutni a bolgár-román határon 24 iraki és egy török határsértő - közölte hétfőn a román határrendészet.
Az elektronikai alkatrészeket szállító haszonjárművel egy szerb állampolgár vasárnap hajnalban jelentkezett határátlépésre a calafati határátkelőnél. A bolgár és román határrendészek közösen végzett ellenőrzése során a rakomány mögött, a jármű rakterében 13 férfit, 7 nőt és 5 kiskorút találtak, akik azt mondták, hogy Nyugat-Európába próbálnak eljutni. A járművezető az állította: nem tudja, hogyan kerültek a furgonba a bevándorlók.
A Románia és Bulgária közötti toloncegyezmény alapján a határsértőkkel és az embercsempészéssel gyanúsított gépkocsivezetővel szemben a bolgár hatóságok folytatják le a bűnvádi eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


