Kábítószer-kereskedelem
A tengerfenéken tárolta a hasist egy spanyolországi drogcsempész banda
Július elején 4,2 tonna hasis került elő nyolc házkutatás során.
2018.08.10 18:52MTIA tengerfenéken tárolta a hasist az a spanyolországi drogcsempész banda, amelynek 15 tagját, egy hónapok óta tartó akció keretében vették őrizetbe a hatóságok - közölte az almeríai csendőrség pénteken.
A tájékoztatás szerint a bűnözők a több tonnányi drogot rejtő vízhatlan csomagokat lehorgonyozták a Földközi-tenger mélyén, később pedig GPS-koordináták alapján találták meg és hozták felszínre búvárok közreműködésével.
A hálózat fő tevékenysége a Földközi-tenger Algeciras és Almería közötti szakaszán zajlott, de a nyomozók szerint a banda négy feltételezett vezetőjének jelentős befolyása egészen Alicantéig terjedt.
A csoport ellen ez már az ötödik hatósági akció öt hónapon belül; most 9 tonna hasist foglaltak le a csendőrök, négy településen 24 házkutatást tartottak.
Az őrizetbe vett személyek közül 11 spanyol, három marokkói, egy román állampolgár.
A csempészekre először márciusban csaptak le, akkor 3,4 tonnányi hasist találtak meg a tengerben, májusban egy újabb akcióban pedig 1,3 tonnát.
Július elején 4,2 tonna hasis került elő nyolc házkutatás során, amikor három bandatagot is elfogtak El Ejido és Balanegra településeken. Továbbá a szállításhoz használt járműveket, autókat, hajókat, motorcsónakokat is lefoglaltak.
Az úgynevezett Knight-művelet augusztus elején tovább 12 letartóztatást eredményezett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


