21 pont
Életbe léptek az Irán elleni amerikai szankciók
Az amerikai elnök 21 pontban és több alpontban rögzítve sorolta fel az egyes büntetőintézkedéseket.
2018.08.07 07:24MTIÉletbe léptek közép-európai idő szerint kedden reggel hat órakor az Irán elleni amerikai szankciók. Az erről szóló közleményt Donald Trump elnök írta alá, majd a Fehér Ház helyi idő szerint kedden délután adta ki.
Az amerikai elnök 21 pontban és több alpontban rögzítve sorolta fel az egyes büntetőintézkedéseket, és ismételten figyelmeztetett: "az iráni rendszer választás előtt áll". Teherán "vagy változtat fenyegető és destabilizáló magatartásán, és akkor visszatérhet a világgazdaság körforgásába, vagy továbbra is a gazdasági elszigetelődés útját járja" - szögezte le.
Donald Trump megismételte azt is, hogy "nyitott" a tárgyalásokra Teheránnal egy olyan "átfogóbb megállapodás érdekében, amely érintené (Irán) ártalmas tevékenysége teljes körét, beleértve ballisztikusrakéta-programját és a terrorizmus támogatását".
A szankciók bevezetéséről az amerikai elnök még májusban döntött, miután május 8-án egyoldalúan felmondta a 2015-ben kidolgozott és 2016 januárjában megkötött többhatalmi atomalkut Iránnal. A megállapodást az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és az Európai Unió írta alá. Trump mindig is kártékonynak - nem eléggé szigorúnak - tartotta ezt az egyezményt, és már a 2016-os elnökválasztási kampányában hangsúlyosan szerepelt az atomalku felülvizsgálata, illetve felmondása is. Bár az elnök nem vitatta, hogy Irán nem sértette meg a benne foglaltakat, álláspontja szerint az egyezmény nem akadályozza meg abban, hogy nukleáris fegyvert állítson elő. A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerint Teherán mindig betartotta az egyezményt.
A beígért szankciókat két szakaszban vezetik be. Az első szakasz vette kezdetét kedd hajnaltól, és a büntetőintézkedések az iráni gazdaság több ágazatát érintik. A szankciók második szakasza november elején lép életbe, amikor elsősorban az iráni energetikai szektor kerül célkeresztbe, embargóval sújtva az iráni olajexportot.
Az amerikai szankciók ismételt bevezetésének vegyes volt a fogadtatása. Az Európai Unió sajnálattal vette tudomásul, és Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő a brit, a francia és a német külügyminiszterrel közös nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy továbbra is "hatékony pénzügyi csatornákat" kívánnak fenntartani Iránnal, és nem áll le az iráni földgáz- és kőolajexport.
Haszan Róháni iráni elnök az állami tévében közvetített beszédében leszögezte: "értelmetlennek" tartja a tárgyalásokat Washingtonnal, mert bár Teherán a tárgyalások és a diplomácia híve, de ehhez szerinte jóhiszeműség kell. Róháni hangsúlyozta: Teherán nem tárgyal nyomás alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


