Öntözőcsatornába borult az utasokkal teli jármű
Tragédia: Ötvenegyen meghaltak egy egyiptomi buszbalesetben
Ötvenegyen meghaltak és tízen megsérültek vasárnap egy Kairótól délre történt buszbalesetben - jelentette az AFP francia hírügynökség.
2008.12.14 14:26MTIAz áldozatok egyiptomi állampolgárok. A busz El-Mínejából tartott Kairóba. A fővárostól mintegy 250 kilométerre délre a busz sofőrje elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az összeütközést egy szembejövő teherautóval, és járműve belefordult a világ egyik leghosszabb öntözőcsatornájába, az Ibráhimíjába.
A brit Reuters és az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség úgy tudja, hogy a buszvezető szándékosan vezette a járművet az út melletti csatornába. A mentőegységek az autóbuszt már kiemelték a csatornából, az áldozatok többsége megfulladt.
A sofőr túlélte a szerencsétlenséget, amely az utóbbi évek egyik legsúlyosabb egyiptomi közúti balesete. Egyiptomban gyakoriak az autóbalesetek az utak és a járművek rossz állapota, a sofőrök könnyelmű vezetési stílusa és a sebességkorlátozások túllépése miatt.
Évente körülbelül 6000 ember hal meg és 30 ezer sérül meg az utakon a közlekedési minisztérium adatai szerint. Legutóbb 2006-ban készült hivatalos összesítés: akkor legalább nyolcezren vesztették életüket autóbalesetekben.
A kormány augusztusban új közlekedési szabályokat vezetett be, de rövid ideig tartó javulás után ismét a káosz lett úrrá az egyiptomi utakon.
Kapcsolódó írások:
- Javult a szerdai buszbalesetben megsérült kisfiú állapota
- Buszbaleset Tibetben: 18 halott
- Megrázó képek: Tiszafüred: egy halott, 24 sérült buszbalesetben
- Buszbaleset Tácon - többen megsérültek az ütközés során
- Tízen haltak meg buszbalesetben Kaliforniában
- Hárman meghaltak - Tragikus buszbaleset Bélmegyeren
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


