Többen töréses sérülést szenvedtek
Buszbaleset Tácon - többen megsérültek az ütközés során
Tizenhárman sérültek meg, amikor egy megállóban álló, menetrend szerint közlekedő autóbusz hátuljába rohant egy takarmányt szállító teherautó csütörtök reggel Tácon - jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.
2008.10.30 10:17MTIA baleset három súlyos sérültje közül egy idős nőt mentőhelikopterrel szállítottak Budapestre, az Országos Traumatológiai Intézetbe. A többi sérültet mentőautók vitték a székesfehérvári kórházba. A teherautóból nagy mennyiségű gázolaj folyt az útra. Az érintett útszakaszt mindkét irányban lezárták. Az Alba Volán csuklós autóbusza mintegy 40 utassal Kálozról tartott Székesfehérvár irányába.
A táci megállóban megkezdődött a fel- és leszállás, a teherautó ekkor ütközött neki hátulról a busznak - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. A busz hátsó ablaka kitörött, a megállóban, valamint a buszon tartózkodók közül többen megsérültek, többnyire töréses sérülést szenvedtek - tette hozzá. A szóvivő tájékoztatása szerint töréses sérülést szenvedett a teherautó sofőrje is.
Busz és kamion ütközött Bokodnál - több sérült
Kamionnal ütközött egy munkásokat szállító autóbusz csütörtökön Bokod és Oroszlány között; a sofőrök súlyos sérüléseket szenvedtek, a busz utasai közül többen könnyebben megsérültek - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A járművek egy kanyarban ütköztek össze; a busz az árokba csúszott, a kamion pedig keresztbe fordult az úttesten. A teherautó vezetőjét a tűzoltók szabadították ki a fülkéből - közölte Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


