Kormány
Újabb cseh miniszter diplomamunkája vitatható
Politikus-betegség.
2018.07.25 11:35MTILubomír Metnar védelmi miniszter lehet a cseh kormány harmadik tagja, aki egyetemi diplomamunkájának vitatható részei miatt szintén távozásra kényszerühet Andrej Babis miniszterelnök kormányából.
A cseh közszolgálati televízió kedd esti híradójában közölte: Lubomír Metnar egyetemi diplomamunkájának néhány része legalábbis kétségeket kelt, bár ebben az esetben nincs szó tipikus plágiumról. A miniszter a közszolgálati televízió közlésére reagálva nem zárta ki, hogy egyetemi diplomamunkájával kapcsolatban felmerült kétségek akár lemondásához is vezethetnek.
Metnar a Kollektív beruházások című diplomamunkáját 2004-ben védte meg az Ostravai Egyetemen Ostraván. A munka néhány részében alapvető módon hiányzik például a konkrét források megjelölése, amelyekből a szerző merített, s szabadon idéz. Ez a mai követelmények szerint lényeges hiányosság.
A védelmi miniszter diplomamunkájában - ellentétben két volt kollégájával Tatiána Malá igazságügyi miniszterrel és Petr Krcál munkaügyi és népjóléti miniszterrel - nem másolt le mások munkájából egész oldalakat, illetve bekezdéseket. Malá és Krcál az ügyek nyilvánosságra kerülése után távoztak a kormányból.
Lubomír Metnart saját bevallása szerint meglepték a televízió által megállapított tények, s azt mondta: tanulmányozza diplomamunkáját, és azután nyilatkozik. Nem zárta ki, hogy két volt kollégájához hasonlóan az ő ügye is lemondással végződhet. "Mérlegelni fogok mindent, és biztos, hogy ezt az eshetőséget sem zárom ki" - nyilatkozta a televízióban.
A cseh védelmi miniszter szerdára tervezett szlovákiai látogatását az esti órákban lemondták. Nem ismeretes, hogy mindennek köze van-e a diplomamunkával kapcsolatban felmerült problémának.
Lubomír Metnar nem tagja az ANO mozgalomnak, de az ANO jelölte őt a miniszteri bársonyszékbe. Andrej Babis első kormányában Metnar belügyminiszter volt. A koalíciós kormány megalakulása után lett védelmi miniszter.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06