Műholdas felvételeken látszik
Észak-Korea megkezdte a rakétakísérleti telep lebontását
Úgy tűnik, Phenjan betartja Washingtonnak tett ígéretét.
2018.07.24 08:48MTIÉszak-Korea megkezdte a Szohe rakétakísérleti telep központi létesítményeinek a lebontását, ami az első kézzelfogható jele lehet annak, hogy Phenjan betartja Washingtonnak erre tett ígéretét - közölte műholdas felvételekre hivatkozva a 38 North nevű, washingtoni székhelyű hírportál hétfőn.
Donald Trump amerikai elnök a Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel június 12-én Szingapúrban folytatott találkozója után közölte, hogy Kim ígéretet tett egy központi rakétakísérleti telep felszámolására. Trump nem nevezte meg a helyszínt, de egy amerikai tisztviselő később közölte: a Szohe rakétakísérleti telepről volt szó.
A 38 North közlése szerint a július 20-án készült műholdas felvételek arról árulkodnak, hogy az észak-koreaiak megkezdték egy hordozórakéta-összeállító, valamint egy, a folyékony üzemanyagú hajtóművek fejlesztésére használt építmény elbontását.
Az agytröszt szerint mivel a szóban forgó létesítmények a feltételezések szerint központi szerepet játszottak az észak-koreai ballisztikus rakétaprogramban, a felszámolásukra tett erőfeszítések bizalomépítő intézkedéseknek tekinthetőek Phenjan részéről.
Bár Kim Dzsongun ígéretet tett országa atomfegyver-mentesítésére, a szingapúri csúcs óta egyre több kérdés merült fel annak határidejéről és mikéntjéről. Donald Trump a múlt héten azt mondta, hogy ezzel "nem sietnek", "nincsen határideje", ugyanakkor sajtójelentések szerint az amerikai elnök egyre frusztráltabbnak mutatkozott belső körében az atommentesítésre tett érdemi lépések hiánya miatt.
A 38 North vezető szerkesztője, Jenny Town szerint a Szohe telepen végzett munkálatok azt jelenthetik, hogy Phenjan pillanatnyilag hajlandó lemondani műholdak felbocsájtásáról, illetve rakéta- és atomkísérleteiről. Ez pedig előrelépést jelenthet a Washingtonnal folytatott tárgyalásokban.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nagykövetei előtt mondott beszédében hangsúlyozta: Észak-Koreának konkrét cselekedetekkel kell bizonyítania elkötelezettségét ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerülhessen az érvényben lévő szankciók enyhítése. Leszögezte azt is, hogy az atomfegyver-mentesítés megvalósításához teljes mértékben be kell tartani a Phenjan elleni gazdasági büntetőintézkedéseket, mivel Észak-Korea továbbra is megpróbálja megkerülni a szankciókat, olajtermékeket és szenet importál.
Korábbi jelentések szerint Phenjan tengeri úton, teherszállító hajókkal szerzi be főként kínai és orosz eladóktól a szükséges energiahordozókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06