Légi katasztrófa
Lezuhant egy utasszállító Dél-Afrikában
Lezuhant kedden egy kisebb amerikai gyártmányú légcsavaros utasszállító repülőgép Dél-Afrikában, a szerencsétlenségnek legkevesebb egy halálos áldozata és mintegy húsz sérültje van.
2018.07.11 07:27MTI
Johan Pieterse, a Tshwane mentőszolgálat szóvivője szerint a sérültek mindegyike súlyos vagy kritikus állapotban van.
Értesülések szerint a holland Martinair charterjárata röviddel a pretoriai Wonderboom repülőteréről történt felszállást követően zuhant le egy közeli gyárépületre. A történteket megörökítő felvételeken látható, ahogy a Convair 340 típusú repülőgép füstcsíkot húzva emelkedett a levegőbe, majd tűnt el épületek takarásában. Pieterse szerint a gyárépület területén is találtak két sérültet.
A tűzoltóság egyik szóvivője a SABC közszolgálati televíziónak elmondta: a repülőgépen közel 50 utasnak van férőhely, de kedden nem voltak ennyien a fedélzetén. A sajtó úgy tudja, a halott a pilóta, vagy a fedélzeti mérnök lehet, tekintettel arra, hogy a holttestet a pilótafülkében találták.
A dél-afrikai repülésbiztonsági hivatal vizsgálatot indított a történtek okának kiderítésére.
A Convair 340 az 1947-1954 között gyártott CV-240 alaptípus meghosszabbított, több férőhelyes változata.
Video shows retired passenger plane seconds before crashing in South Africa; at least 22 injured, some critically https://t.co/L2gIuwxOAN pic.twitter.com/4aLR4Z06yG
— BNO News (@BNONews) 2018. július 10.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06