Erőszak
Válogatás nélkül késelt egy férfi egy japán szuperexpresszen
A körülbelül 880 utast szállító szuperexpressz a késelést követően vészmegállót iktatott be a japán főváros közelében fekvő Odavaránál.
2018.06.10 14:00MTI
Halálra késeltek egy férfit, két nőt pedig súlyosan megsebesítettek egy Tokióból Oszakába tartó szuperexpresszen szombat este: a rendőrség őrizetbe vette a bűncselekmény gyanúsítottját, egy 22 éves, munkanélküli férfit, Kodzsima Icsirót, aki azt vallotta, hogy válogatás nélkül támadt rá áldozataira, frusztráltságból; egy hozzátartozója szerint a férfit pszichés problémák miatt egy ideig kórházban kezelték – adta hírül a japán média vasárnap.
A körülbelül 880 utast szállító szuperexpressz a késelést követően vészmegállót iktatott be a japán főváros közelében fekvő Odavaránál. A rendőrség úgy tudja, hogy egy, a harmincas éveiben járó férfi belehalt sérüléseibe, két huszonéves nő pedig súlyos, de nem életveszélyes állapotban került kórházba. A nyomozók két kést találtak a támadás helyszínén.
A japán gyorsvasúton azóta nem történt közlekedési baleset miatti haláleset, hogy pályára állították az első szerelvényeket 1964-ben, ugyanakkor több bűncselekményt is elkövettek a szuperexpresszeken. A mostani esetet megelőzően, 2015 júniusában egy 71 éves férfi felgyújtotta magát, végezve egy másik utassal is. Az esetet követően az üzemeltetők gyakoribbá tették az ellenőrzéseket az állomásokon, és biztonsági kamerákkal szerelték fel a vonatokat.
Azonban az utasok hatalmas száma miatt továbbra sem tudják mindenki poggyászát ellenőrizni. Hivatalos adatok szerint 2015-ben naponta 446 ezer utas vette igénybe a tokiói szuperexpresszet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


