Románia
Hazaárulással vádolják a román kormányfőt
Büntetőjogi feljelentést tett a román legfőbb ügyészségnél csütörtökön a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Viorica Dancila ellen: a szociáldemokrata kormányfőt hazaárulással, államtitoksértéssel, Klaus Iohannis szándékos félretájékoztatásával, illetve az államfő jogkörének elbitorlásával vádolja a legnagyobb ellenzéki párt.
2018.05.17 15:48MTIAz ellenzéki pártvezér Liviu Dragnea házelnököt, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét is feljelentette államtitoksértésért.
Ludovic Orban, a PNL elnöke szerint a kormánypárti vezetők azáltal követték el ezeket a bűnöket, hogy a kabinet az államfő tudta nélkül memorandumot fogadott el Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről, és a titkos dokumentumról a nyilvánosság előtt beszéltek.
A PNL elnöke arra alapozza érveit, hogy az alkotmány szerint Románia külföldi képviseletére az államfő jogosult, és egy 2012-es alkotmánybírósági döntés is megerősítette az elnök szerepét az ország külpolitikai irányvonalának kialakításában, tehát nélküle a kormány nem hozhatott volna az országot elkötelező külpolitikai döntést - közölte a párt szóvivője.
Elemzők szerint az ellenzéki pártvezér fellépése nem feltétlenül azt célozza, hogy bíróság elé állítsák és esetleg el is ítéljék a kormányfőt, hanem csak eszközt akar biztosítani az államfőnek arra, hogy eltávolítsa Dancilát a hatalomból.
Amennyiben ugyanis a vádhatóság bűnvádi eljárást indít a miniszterelnök ellen, Iohannis felfüggesztheti őt tisztségéből.
Az államfő április végén - egyebek között az ország izraeli nagykövetségének áthelyezése körüli nézeteltérésre hivatkozva - bejelentette, hogy megvonja a bizalmat Dancilától, lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, hozzátéve, alkalmatlannak tartja őt tisztsége betöltésére. Dancila közölte, hogy nem hajlandó lemondani, ilyen körülmények között pedig az államfőnek nincsenek eszközei leváltásra, őt csak a parlament távolíthatja el a kormány éléről.
Azt azonban az alkotmány lehetővé teszi, hogy az elnök felfüggessze tisztségéből a kormány valamelyik tagját, ha hivatala gyakorlása közben elkövetett bűncselekményért bűnvádi eljárás indult ellene.
A kormányfőnek mentelmi joga van ugyan, de ennek felfüggesztését is adott esetben az államfőtől - nem pedig parlamenttől - kérheti az ügyészség, ha úgy dönt, hogy bűnvádi eljárását kezdeményez Viorica Dancila ellen, a szociáldemokrata kormányfőnek ugyanis nincs parlamenti mandátuma.
Liviu Dragnea PSD-elnök államcsíny-kísérletnek, a (kormányzati) hatalom törvénytelen megszerzésére irányuló próbálkozásnak minősítette az ellene és Dancila ellen megfogalmazott bűnvádi feljelentést, és kifejezte meggyőződését, hogy a döntést Iohannis hozta meg, a PNL elnöke pedig csak "szánalmas eszköz" az államfő kezében. Dragnea jogi lépéseket helyezett kilátásba a "hamis feljelentésért".
Közben a legfőbb ügyész a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséghez (DIICOT) továbbította Ludovic Orban feljelentését, mert a panaszos által megfogalmazott vádpontok kivizsgálásában a DIICOT illetékes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


