Oroszország
Putyin ismét Medvegyevet jelölte kormányfőnek
Ismét Dmitrij Medvegyevet jelölte az orosz kormány élére hétfőn Moszkvába a hivatalába frissen beiktatott Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2018.05.07 15:29MTIA kormányfő kinevezését jóvá kell még hagynia az orosz parlament alsóházának is, amely vitát tart a kérdésről. A miniszterelnöki szék sorsa ugyanakkor biztosnak tekinthető, mert az Állami Dumában a kormányzó Egységes Oroszország pártnak háromnegyedes többsége van. Vjacseszlav Vologyin házelnök és a négy frakcióvezető hétfői tanácskozásán eldőlt, hogy a kormányfő kinevezéséről nyílt szavazást fognak tartani.
Az országot 2012 óta kormányzó előző Medvegyev-kabinet hétfőn az elnöki eskütételt követően mondott le. Előzőleg, vasárnap Putyin köszönetet mondott a miniszterek munkájáért, külön kiemelve az 52 éves Medvegyev érdemeit. A RIA Novosztyi hírügynökség hétfőn, szakértői véleményekre hivatkozva azt állította, hogy Medvegyev a kormánytagok kevesebb mint felét fogja lecserélni. Egybehangzó orosz sajtóértesülések szerint egyébként Medvegyev délután a kormánypárti frakcióval zárt ülésen ismertette miniszterelnök-helyettesek névsorára vonatkozó elképzeléseit.
A médiához eljutott információk szerint Anton Sziluanov jelenlegi pénzügyminiszter az új kormányban első miniszterelnök-helyettessé lép elő. A szociális politikáért felelős helyettes kormányfő Tatyjana Golikova lesz, aki jelenleg a számvevőszéket irányítja. A szociális területet eddig felügyelő Olga Gologyec a kulturális és sportügyeket veszi át Vitalij Mutkótól, aki a doppingbotrány kirobbanásakor sportminiszter volt. Mutko az építőipar irányítását kapja meg.
Az ipar felügyeletét arra a Dmitrij Kozakra bízzák, aki eddig miniszterelnök-helyettesként a Krím és Szevasztopol ügyeivel foglalkozott, a hadiipar ügyeit pedig Jurij Boriszov eddigi védelmi miniszterhelyettes veszi kézbe. A közlekedést Makszim Akimov, az elnöki apparátus helyettes vezetője kapja meg, az agrár-ipari komplexumot pedig Alekszej Gorgyejev, aki a Oroszország központi szövetségi körzetében elnöki különmegbízott. A kormányapparátus feje, miniszterelnök-helyettesi rangban Konsztantyin Csujcsenko, az elnöki ellenőrző igazgatóság jelenlegi vezetője lehet.
Nem jut szerephez az új Medvegyev-kormányban a jelek szerint Igor Suvalov volt első miniszterelnök-helyettes, sem pedig az eddig kormányfő-helyettesi posztot betöltő Dmitrij Rogozin, Alekszandr Hloponyin, Arkagyij Dvorkovics, Szergej Prihogyko és Jurij Trutnyev.
Dmitrij Medvegyev - Vlagyimir Putyinhoz hasonlóan - a mai Szentpéterváron született, jogi végzettségű és a 90-es évek első felében Anatolij Szobcsaknak, az orosz "északi főváros" néhai polgármesterének apparátusában dolgozott. Egy faipari vállalatnál, jogi igazgatói minőségben tett kitérő után Medvegyev követte Moszkvába az 1999-ben miniszterelnökké kinevezett Putyint.
Még ugyanabban az évben, amikor a betegeskedő Borisz Jelcin elnök ügyvezető államfővé nevezte ki Putyint, Medvegyev a Kreml apparátusának második embere lett. A 2000-ben megtartott elnökválasztás kampányában ő irányította Putyin stábját. Medvegyev ezután a Gazprom földgázipari monopólium csúcsain töltött be pozíciókat, majd onnan továbblépve az elnöki adminisztráció vezetését vette át, később pedig az országos projektek végrehajtásáért felelős első miniszterelnök-helyettes lett.
2008-ban, amikor Putyin az alkotmányos korlátozás miatt, két egymást követő elnöki ciklust kitöltve már nem maradhatott tovább a Kremlben, Medvegyevet jelölte maga helyett az államfői posztra, maga pedig négy évig a miniszterelnöki posztot töltötte be. 2012-ben azután az orosz politikai tandem két tagja helyet cserélt egymással.
Elnökként Medvegyev egy Putyinnál nyugatosabb és a nemzetközi színtéren kompromisszumkészebb vezetőként pozícionálta magát. Olyanként, aki különös hangsúlyt fektet az ország modernizálására, az óvatos politikai reformokra és a korrupcióellenes harcra. Tavaly azonban, miniszterelnökként már éppen ő vált Alekszej Navalnij ellenzéki politikus korrupcióellenes kampányának célpontjává.
Dmitrij Medvegyev egyébként kormányfőként egyben az Egységes Oroszország párt elnöke is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06