Szakértő
Terrorizmus: az Iszlám Államhoz csatlakozó német harcosok nem kerülnek börtönbe
Ausztráliában ezzel szemben megfosztják az állampolgárságától azt, akiről kiderül, hogy csatalakozott az Iszlám Államhoz.
2018.05.05 15:47MTIAz Iszlám Állam nevű terrorszervezethez (IÁ) csatlakozó, majd később hazatérő német harcosok nem kerülnek börtönbe, ami biztonsági kockázatot jelent - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Bild egy belső kormányzati elemzésre hivatkozva kedden azt írta, az utóbbi években 980 német állampolgár vándorolt ki a Közel-Keletre, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez. Egyharmaduk már visszatért Németországba, nagyjából 170-en pedig meghaltak a harcokban.
Horváth József szerint az elhárítás megfigyeli a hazatérő egykori harcosokat, akik között van olyan is, aki a német hadseregben kapott kiképzést, mielőtt csatlakozott volna a terrorszervezethez.
A megfigyelésre és a reintegrációra sok pénzt elköltenek majd, de ezek eredményessége "néhány tized százalékban lesz mérhető" - hangsúlyozta.
Hozzátette, hogy Ausztráliában ezzel szemben megfosztják az állampolgárságától azt, akiről kiderül, hogy csatalakozott az Iszlám Államhoz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


