Németország
Nők vezette bűnszervezet ellen indult a német gigarazzia
Kizárólag nőkből áll a vezetése annak a Németországban tevékenykedő bűnszervezetnek, amely ellen története legnagyobb szabású razziáját indította szerdán a német szövetségi rendőrség.
2018.04.18 10:47MTIA ZDF országos köztelevízió beszámolója szerint a több mint 1500 rendőr bevetésével zajló akció az egyik legkiterjedtebb szervezett bűnözői csoport ellen irányul, amely valaha tevékenykedett Németországban az embercsempészet és a kényszerprostitúció területén.
A legkockázatosabb feladat a szövetségi rendőrség GSG9 nevű különleges egységének jutott, a kommandósoknak az észak-rajna-vesztfáliai Siegenben kellett lecsapniuk egy helyszínen, ahol a nyomozás vezetői szerint fegyveres ellenállással lehetett számolni.
Végül nem ütköztek ellenállásba sem Siegenben, sem a további bő 60 lakásban és bordélyházban, amelyekben házkutatást tartottak. A rendőrök letartóztatási parancs alapján több embert elfogtak, és számos további személyt őrizetbe vettek.
A nők vezette banda tagjait csoportosan elkövetett embercsempészettel, emberkereskedelemmel, prostitúcióra felbujtással és pénzügyi visszaélésekkel, a köztük millió eurós nagyságrendű adócsalással gyanúsítják. Több mint egy éve nyomoznak ellenük.
Az áldozatok thaiföldi nők és transzneműek, akiket a hazájukban szerveztek be, és valótlan adatok megadásával legális schengeni vízumot szereztek nekik. Az áldozatok Törökországon keresztül utaztak a belső határellenőrzés nélküli európai uniós (EU-) övezetbe. Útlevelüket a megérkezésük után elkobozták. Nem hagyhatták el a lakásnak álcázott bordélyokat és masszázsszalonokat, amelyekben prostitúcióra kényszerítették őket, hogy megfizettessék velük az EU-ba csempészésükért megszabott 18 ezer és 20 ezer euró közötti (5,6-6,2 millió forint) díjat. Egy sor esetben ezt az árat a megállapodást egyoldalúan, önhatalmúlag módosítva 36 ezer euróra emelték - áll a ZDF beszámolójában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


