Gyermekprostitúció
Négyéves kislányát árulta az interneten
Ezer dollárt kért két óráért, és hogy bealtatózza a gyereket.
2018.03.26 13:53ma.huSaját négyéves kislányát kínálta szexre az interneten a houstoni Andrew Turley James. A férfi "Játssz apuci kislányával" címen adta fel hirdetését a Craiglist weboldalon. Ezer dollárt kért két óráért, és azért, hogy bealtatózza a gyereket, mielőtt a vevő megérkezik. Hozzátette, lehet, hogy lánya túl fiatal a közösüléshez, de minden más mehet.
A férfi mintegy 70 e-mailt váltott egy lehetséges vevővel, azt azonban szerencsére nem tudta, hogy beszélgetőparnere beépített ügynök - írja az Independent.
A férfit azután tartóztatták le, hogy a rendőr megjelent a gyermek otthonában, ahol édesanyjával lakott, apja pedig látogatóban volt náluk. A kislány öntudatlan állapotban, meztelenül feküdt egy ágyon, lepedővel letakarva. Édesanyja semmit nem tudott az esetről.
Az eset két évvel ezelőtt történt, a gyermek apját most ítélték el, 60 évet kapott. Leghamarabb 75 éves korában kérheti feltételes szabadlábra bocsátását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


