Most mi van?
Elvesztette a pert az a férfi, aki megpróbálta bebizonyítani, hogy nem halott
Egy 63 éves férfi elvesztette azt a tárgyalást a bíróságon, amely eltörölte volna a halotti bizonyítványát és újra élővé nyilvánította volna őt.
2018.03.16 10:42ma.huEgy 63 éves vaslui-i férfi elvesztette azt a tárgyalást a bíróságon, amely eltörölte volna a halotti bizonyítványát és újra élővé nyilvánította volna őt. A férfi azt nyilatkozta a digi24.ro-nak, hogy azért vesztette el az ügyet mert túl későn, „halála” után két évvel nyújtotta be az érvénytelenítő kérelmét a halotti bizonyítványának kiállítása után, és ezt az bíróság eljárási szempontból elfogadhatatlannak ítélte meg – írta a transindex.ro.
„Papíron halott vagyok, de élek. Nincs semmi jövedelmi forrásom, nem tudnak alkalmazni sem, semmit nem tudok csinálni ebben az országban” - nyilatkozta a férfi.
Constantin Reliu vaslui-i lakos 1992-ben ment ki Törökországba, hogy ott munkát vállaljon. Utoljára 1999-ben látogatott haza a családjához, majd nem sokkal ezután, amikor visszatért Törökországba, megszakadt a kapcsolat közte és a családja között.
A felesége, miután 14 évig semmi hírt nem kapott a férje hogyléte felől, 2013-ban kérelmezte annak halottá nyilvánítását a hatóságoknál. A férfit 2016-ban nyilvánították halottnak és ugyanebben az évben a török hatóságok le is tartoztatták mivel lejárt a tartózkodási engedélye. A férfi ekkor tudta meg, hogy hivatalosan halottá van nyilvánítva.
Constantin Reliu elmondása szerint vissza szeretne menni minél előbb Törökországba, ahol van már egy működő vállalkozása, de ehhez előbb újra élővé kell nyilváníttatnia magát és vissza kell szereznie az állampolgárságát is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06