Felajánlotta lemondását a görög belügyminiszter
Zavargások Görögországban - Halálos lövés ért egy rendőrökre támadó tizenévest
A görög belügyminiszter vasárnap, az országban dúló zavargások nyomán felajánlotta lemondását, de a kormányfő ezt elhárította.
Zavargások Athénban! Meghalt egy 15 éves fiatal 
Prokopisz Pavlopulosz belügyminiszter sajtótájékoztatón fejezte ki sajnálatát a szombati haláleset miatt, és felajánlotta lemondását, amit azonban Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök elutasított. Az üggyel összefüggésben őrizetbe vettek két rendőrt, akiknek a miniszter "példás büntetést" helyezett kilátásba. Figyelmeztetett viszont, hogy a rendőrség köteles fenntartani a közrendet. A rendőrségi tájékoztató szerint a szombati haláleset úgy történt, hogy közel harminc fiatal kövekkel és más tárgyakkal kezdett dobálni egy rendőrautót.
Amikor a rendőrök megpróbálták őrizetbe venni őket, egyikük három lövést adott le, és halálos sebet ejtett az egyik fiún. Kórházi források szerint az áldozat 15 éves volt. A történtek után a fővárosban nyomban zavargások kezdődtek, majd átterjedtek Szalonikire és több észak-görögországi városra, illetve krétai és korfui településekre is. Kiégett üzlethelyiségek és bankfiókok, kitört kirakatok és az utcákat borító üvegszilánkok jelezték Athénban, illetve több görög városban a vasárnapra virradóra történt zavargásokat. A tüntető fiatalok benzines palackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket, akik könnygázzal próbálták megfékezni a dühöngő tömeget.
A tüntetők gyújtogattak, kirakatot zúztak be, bankfiókokat támadtak meg, de nem fosztogattak. A tűzoltóság szerint több mint húsz bolt és bankfiók, illetve szsámos gépkocsi égett ki a fővárosban. A legnagyobb károk az Athén szívében található bevásárlóutcában keletkeztek, ahol teljesen leégett egy háromszintes áruház is. A rendbontók szemlátomást nem válogatás nélkül gyújtogattak, mivel üzlethelyiségek és bankfiókok kiégtek, de a vendéglők épen maradtak, és vasárnap délelőtt is zsúfolásig voltak teli vendégekkel.
A tüntetők vasárnapra újabb tiltakozásokkal fenyegetőztek, és a magát Egyesült Kapitalistaellenes Baloldal nevű csoport hétfőre is tüntetést hívott össze Athénba.
Kapcsolódó írások:
- Riadókészültségben az izraeli hadsereg a hebroni zavargások miatt
- Törvényjavaslat az utcai zavargások elleni fellépésért
- Zavargásokkal teli május elseje Németországban
- Több tízezer rendfenntartót vezényeltek Karacsiba a szerdai zavargások után
- Koszovói zavargások újabb halálos áldozattal - képek az ijesztő állapotokról
- A kínai kormányfő a dalai lámát vádolta a tibeti zavargások megszervezésével
- 18 éves áldozat, sérültek, zavargások és futball
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


