Ferenc pápa
A repülőn adott össze egy fiatal párt a pápa
Chile felett mondták ki a boldogító igent, ez volt az első alkalom, hogy Ferenc pápa a levegőben celebrált esküvőt.
2018.01.19 12:50MTIA LATAM légitársaság gépének két légikísérője - Paola Podest és Carlos Ciuffardi - az utazás alatt elmesélte Ferenc pápának, hogy 2010-ben ugyan polgári házasságot kötöttek, de az abban az évben történt földrengés megrongálta a templomot, ahol az egyházi esküvőt tervezték, így a szertartás akkor elmaradt.
Az egyházfő ekkor azt kérdezte: Össze akarnak házasodni? Akkor csináljuk meg most - mondta és felajánlotta a párnak, hogy ott rögtön, a Santiagóból az észak-chilei Iquique város felé tartó repülőgép fedélzetén összeadja őket az egyház szertartása szerint is.
A pár örömmel elfogadta a nem mindennapi ajánlatot, és mondta ki másodszor is a boldogító igent - jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség. A szertartáson a pápa külföldi útjainak szervezésével megbízott Mauricio Rueda Beltz volt a tanú.
Greg Burke vatikáni szóvivő elmondta: ez volt az első alkalom, hogy pápa ilyen körülmények között adott össze egy párt. Hozzátette, hogy az egyházfő kíséretét is igencsak meglepte Ferenc pápa spontán kezdeményezése. "De úgy vélem, a házasságkötés érvényes" - jegyezte meg a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


