Katasztrófa
16 kilométeres olajfoltot hagyott maga után az elsüllyedt iráni tartályhajó
A szennyezés felszámolása már elkezdődött, és közben leállították az eltűntek felkutatására irányuló nagyszabású mentőakciót.
2018.01.15 12:38MTIMintegy tizenhat kilométer hosszú olajfoltot hagyott maga után a kigyulladt, majd elsüllyedt iráni tartályhajó a Kelet-kínai-tengeren a japán hatóságok és a kínai média egybehangzó hétfői jelentései szerint.
A CCTV kínai állami televízió szerint az olajfoltot a hajóbaleset helyszínétől keletre fedezték fel vasárnap, szélessége másfél és hat kilométer között mozog, és észlelése óta a többszörösére nőtt, ami tovább táplálja a tengeri élővilágra leselkedő veszély miatti aggodalmakat. A legnagyobb olajszennyezésről lehet beszélni az 1991-es angolai baleset óta, amikor is 260 ezer tonna nyersanyag került a tengerbe egy tartályhajóból délnyugat-afrikai ország partjainál.
A szennyezés felszámolása már elkezdődött, és közben leállították az eltűntek felkutatására irányuló nagyszabású mentőakciót.
A 136 ezer tonna rendkívül gyúlékony könnyű olajat szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy kínai hajóval Sanghajtól körülbelül 300 kilométerre keletre. A tartályhajó egy hétre rá, vasárnap süllyedt el.
A hajón 32 ember volt, 30 iráni és két bangladesi. Hármuk holtteste került elő eddig. A többiek eltűntek. Az iráni mentőegységek szóvivője már vasárnap közölte, hogy nincs már esély arra, hogy túlélőt találjanak.
A kínai hatóságok tájékoztatása szerint a hajó fedélzetén történt robbanások miatt megrepedt a hajótest, és a tengerbe ömlő olaj nagy része lángra kapott. Hétfőn is sűrű füst gomolygott a katasztrófa helyszínét. Szakértők szerint az élővilágában nagyobb kárt okoz az elégő olajnál az, hogy a hajó elsüllyedése miatt feltehetően a hajótestben maradt olajon kívül a rendkívül mérgező üzemanyag is a tengerbe kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


