Baleset
Leszakadt egy födém a jakartai tőzsdén, sokan megsérültek
A baleset idején több száz diák tett látogatást a tőzsde épületében.
2018.01.15 11:24MTILeszakadt hétfőn egy födém a jakartai tőzsde egyik épületében, legalább 28-an megsérültek – jelentették hírügynökségek tisztségviselők és helyi tévék beszámolói alapján.
A jakartai tőzsde két toronyházból áll, az egyik torony első emeletén egy galéria omlott le. A baleset miatt kaotikus körülmények között kiürítették az épületet. A helyi Metro tévé felvétele szerint az előcsarnok tele volt törmelékkel, és látszott, amint a bennlévőknek segítenek kimenekülni az utcára. Másokat kívül, a gyepen vagy a lépcsőn fekve lehetett látni. Egy időre lezárták az épületet.
Az AFP francia hírügynökség úgy tudja: voltak olyanok, akik maguk ugrottak le az emeletről.A Metro tévé szerint 15 mentőautó érkezett a helyszínre. Egy kórház szóvivője elmondta, hogy 28 embert vittek be hozzájuk ellátásra, de állapotukról nem közölt semmit.
A jakartai rendőrség szóvivője azt mondta, hogy a baleset idején több száz diák tett látogatást a tőzsde épületében.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a födémomlást.
Az intézmény vezetője az AP szerint később azt mondta: a tőzsde újra megnyílt, kereskedési rendszerét nem érintette a baleset. A tőzsdén dolgozók közül senki nem sérült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


