Terrorizmus
Otthon tervezett terrortámadást az Irakban elfogott belga szélsőséges
Tarik Jadaoun decemberben együttműködést ajánlott a belga titkosszolgálatoknak, és vissza szeretett volna térni Belgiumba.
2018.01.05 12:59MTIBelgium ellen tervezett terrortámadások előkészítésében is részt vett az iraki börtönben fogva tartott belga származású iszlamista harcos, aki Irakban halálbüntetésre számíthat - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap pénteken.
A napilap a flamand nyelvű Het Laatste Nieuws című belga újság információira hivatkozva közölte, hogy a 29 éves Tarik Jadaoun, aki korábban azt állította, hogy kizárólag ápolóként segítette az Iszlám Állam tevékenységét a frontvonalakon, az amerikai szolgálatoknak tett friss vallomásában elismerte, hogy számos alkalommal vett részt közvetlenül a terrorszervezet harci cselekményeiben, és Európába való visszatérése esetén kész lett volna támadásokat elkövetni Belgiumban.
A dizshadista elismerte azt is, hogy több, Európában elkövetett terrortámadáshoz van köze, és legalább két olyan merényletet említett, amelyek halálos áldozatokat is követeltek. Hozzátette, a "vérfürdők" előkészítéséhez önként járult hozzá, vagy ajánlotta fel segítségét.
A kihallgatásról további részleteket nem árultak el, az azonban kiderült, hogy az egykori dzsihadista harcos hangsúlyozta: az Iszlám Állam számos terroristája rejtőzködik Európában.
A Belgium keleti országrészében található, a belga szélsőséges iszlamisták egyik fellegvárának tartott Vervier városából származó Tarik Jadaoun decemberben együttműködést ajánlott a belga titkosszolgálatoknak, és vissza szeretett volna térni Belgiumba.
Elmondta, kész minden általa tudott információt megosztani, amelyek segítségére lehetnek a szolgálatoknak. A terrorszervezetben Abou Hamza al-Belgiki nevet viselő férfi Moszul visszavételekor került iraki fogságba.
Akkori vallomása szerint nem vett részt a 2015 novemberében Párizsban és a tavaly márciusban Brüsszelben elkövetett terrortámadások előkészítésében, de bocsánatot kért értük. Reményét fejezte ki, hogy visszatérhet Belgiumba, ahol elmagyarázhatja a merényletekben érintetteknek, "bizonyos dolgok miért történtek".
Charles Michel belga miniszterelnök elzárkózott az együttműködéstől, kijelentve, hogy semmiféle párbeszéd vagy tárgyalás sem kezdődhet terrorszervezetek volt tagjaival, háborús bűnösökkel. Aláhúzta: az egykori terroristáknak nincs helyük a társadalomban, "semmilyen egyezkedés sem lehetséges ilyen emberekkel".
Legutóbbi, nyilvánosságot látott adatok szerint mintegy 630 dzsihadistát tartanak nyilván a belga terrorista harcosok adatbázisában, és eddig legalább 121-en tértek vissza közülük. Legtöbbjük ellen bírósági eljárás indult, május végéig 44 esetben született letöltendő börtönbüntetésről szóló ítélet. Az eljárás alá nem vontakat és a szabadlábon védekezőket a biztonságért felelős hatóságok és a rendőrség helyi egységei ellenőrzés alatt tartják. Az ellenőrzés intenzitása attól függ, hogy az egyén milyen fokú veszélyt jelent a társadalomra.
Szakértők szerint a terrorszervezet ellen fellépő nemzetközi koalíció sikerei miatt sok európai útlevéllel rendelkező visszatérő lehet, és emiatt a terrortámadások elkövetésének veszélye jelentősen növekszik Európában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


