Mugabe maradni akar
Mégsem mondott le a zimbabwei államfő
A várakozásokkal ellentétben nem jelentette be lemondását vasárnap esti televíziós beszédében Robert Mugabe zimbabwei államfő, és közölte, hogy ő fog elnökölni pártja decemberi kongresszusán.
2017.11.20 08:08MTIA hadsereg által házi őrizetbe vett 93 éves vezetőt a kormánypárt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága vasárnap leváltotta pártelnöki tisztségéből, és bejelentették, hogy ha hétfő délig nem mond le az államfői tisztségről, kedden a parlament megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást.
Mugabe vasárnap tárgyalt a katonai vezetőkkel, és az elnöki hivatal egyik nevének elhallgatását kérő illetékese a televíziós beszéd előtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy az államfő beleegyezett a lemondásba. ”A kongresszus néhány hét múlva összeül. Én fogok elnökölni a vitán” – mondta Mugabe általános meglepetésre.
A televízióban mondott esti beszédében Mugabe elismerte, hogy bírálja őt pártja, a hadsereg és a közvélemény, de nem beszélt az esetleges lemondásáról.
A zimbabwei háborús veteránok vezetője, Chris Mutsvangwa, a Mugabe menesztését célzó kampány vezetője a televíziós beszéd után a Reuters brit hírügynökségnek megerősítette, hogy folytatják a tervezett alkotmányos vádemelési eljárást, és tömegtüntetéseket ígért szerda estére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06