Sztárhírek
Eminem pert nyert egy új-zélandi párt ellen
Hatszázezer újzélandi dollár (109 millió forint) kártérítésre ítélte egy bíróság szerdán az Új-zélandi Nemzeti Pártot (New Zealand National Party), amely jogtalanul használta fel még 2014-es kampányában Eminem Lose Yourself című dalát.
2017.10.26 02:30MTIA rappersztár zenei kiadója, az Eight Mile Style a 2014-es kampány után nyújtott be keresetet a Nemzeti Párt ellen, amely Eminem Oscar-díjas számához dallamában és ritmusában is nagyon hasonló dallal népszerűsítette magát.
A törvényi eljárás idén májusban kezdődött. A bíróság végül megállapította, hogy a kampánydal csupán minimálisan tér el a zenész eredeti számától.
A párt ügyvédei azzal érveltek, hogy nem az eredeti számot használták, hanem egy ahhoz hasonló, "eminemes" dalt, amit egy zenei könyvtárból vettek.
A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a párt megsértette Eminem szerzői jogait, ezért kártérítésre kötelezte az alpereseket. A rapper korábban leszögezte, nem adott volna engedélyt arra, hogy a számát politikai kampányban használják fel.
A Lose Yourself című dal a zenész 2002-ben készül 8 mérföld című filmjének sikerszáma volt.
A Nemzeti Párt hirdetése a 2014-es kampányban több mint százszor ment le a televízióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


