Fegyverkezés
Az amerikai elnök feloldja a dél-koreai rakéták robbanótölteteire vonatkozó súlykorlátozást
Donald Trump amerikai elnök beleegyezett abba, hogy feloldja a dél-koreai rakéták robbanótölteteire vonatkozó súlykorlátozást - közölte a Fehér Ház.
2017.09.06 06:22MTIDonald Trump - miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülést tartott az észak-koreai válságról - telefonon egyeztetett először Mun Dzse In dél-koreai elnökkel, majd Angela Merkel német kancellárral.
A Fehér Ház közleménye szerint a dél-koreai államfővel folytatott beszélgetés során a két államfő egyetértett abban, hogy minden igénybe vehető eszközzel a lehető legnagyobb nyomást kell gyakorolni Észak-Koreára. Mind Donald Trump, mind Mun Dzse In elkötelezte magát a katonai képességek erősítése mellett, és az amerikai elnök elvi beleegyezését adta ahhoz, hogy feloldják a dél-koreai rakétákra szerelhető robbanótöltetek súlyának korlátozását. Trump egyúttal ahhoz is elvi beleegyezését adta, hogy Szöul több milliárd dollár értékben vásárolhasson fegyverzetet az Egyesült Államoktól.
Donald Trump hétfőn délután egyeztetett telefonon Angela Merkellel, és mindketten "elfogadhatatlan eszkalációnak" minősítették a minapi észak-koreai nukleáris kísérletet, valamint mindketten állást foglaltak amellett, hogy a nemzetközi közösségnek továbbra is fel kell lépnie Észak-Koreával szemben, és keményebb szankciókat kell foganatosítania. A német kancellár hangsúlyozta, hogy szorgalmazni fogja az Európai Unióban a keményebb szankciók meghozatalát Phenjan ellen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06