Ukrajna
Robbanás a kijevi kormányépületnél, sérültek
A belvárosban történt robbanás körülményeit még vizsgálják a rendőrség szakemberei, köztük tűzszerészek is, akik igyekeznek megállapítani, milyen robbanószerkezet lépett működésbe.
2017.08.24 15:15MTIRobbanás történt Kijevben a kormány épületének közelében csütörtökön, hárman megsebesültek - közölte az ukrán főváros rendőrsége.
A közlemény szerint a belvárosban bekövetkezett robbanás körülményeit még vizsgálják a rendőrség szakemberei, köztük tűzszerészek is, akik igyekeznek megállapítani, milyen robbanószerkezet lépett működésbe.
Szemtanúk egy sebesült nőt láttak feküdni az aszfalton. Ukrán hírügynökségi jelentések szerint rajta kívül egy másik nő és egy férfi sebesült meg, utóbbi a fején.
Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szóvivője a 112 Ukrajina hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy az esetet egyelőre nem minősítették a hatóságok terrorcselekménynek, hanem csak garázdaságnak.
Egy szemtanú a Facebookon az UNIAN ukrán hírügynökség szerint azt írta, hogy a robbanószerkezetet Azerbajdzsán kijevi nagykövetségének egy gépkocsijából dobták ki az utcára.
A hírtévé internetes portálja emlékeztetett arra, hogy az SZBU előző nap nyilvánosságra hozta, vannak olyan értesülései, amelyek szerint terrorcselekmények várhatók a csütörtöki függetlenség napi ünnepségeken. Vaszil Hricak SZBU-főnök közölte, hogy emiatt a hatóságok jelentős erővel lesznek jelen a köztéri tömegrendezvényeken.
Csütörtökön délelőtt Kijev belvárosában katonai parádét tartottak. Ukrajna 4500 katonája mellett nyolc NATO-tagállam, valamint Grúzia és Moldova is felvonultatott katonákat a díszszemlén, amelyen részt vett James Mattis amerikai védelmi miniszter is.
A nemzeti ünnepet megelőző napon, szerdán az SZBU közölte, hogy trotil töltetű, detonátorral és időzítővel felszerelt robbanószerkezetet fedeztek fel a hatóságok a Kárpátaljával szomszédos, nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyeszékhely városban, egy fürdőhely melletti gyalogoshíd alatt. A tűzszerészek, akik lakossági bejelentésre szálltak ki a helyszínre, felrobbantották a szerkezetet.
У Києві на вулиці Грушевського пролунав вибух - поліція очіплює урядовий квартал pic.twitter.com/1rot2BEPMq
— Hromadske.UA (@HromadskeUA) 2017. augusztus 24.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


