A beruházás mintegy 100 millió dollár lesz
Már az idén elkezdődhet az amerikai radar építése Csehországban
Az Egyesült Államok készen áll arra, hogy már az idei év végén megkezdődjön az amerikai radar építése Csehországban - jelentette ki a közszolgálati Cseh Televízió szerdai késő esti hírműsorában Henry Obering, az amerikai Rakétavédelmi Ügynökség (MDA) vezetője.
2008.01.17 10:53MTIAz altábornagy szerint Washington azzal számol, hogy a radarállomás építésének első szakaszában a beruházási költségek mintegy 100 millió dollárt tesznek majd ki. Az amerikai radarállomás létrehozásának legfőbb feltétele azonban Csehország jóváhagyása. A cseh jobbközép kormánykoalíció támogatja a radarállomás létrehozását, de az ellenzéki baloldal elutasítja.
A lakosság mintegy 70 százaléka szintén a radar ellen van. Prága a májusban elkezdődött politikai-katonai tárgyalásokon kívül most egy harmadik exkluzív szerződésről is tárgyal, amely lehetővé tenné, hogy a cseh cégek is bekapcsolódjanak az amerikai légvédelmi pajzs kiépítésébe. Obering úgy látja, hogy a cseh cégek esélyei jók. "Bízom abban, hogy a cseh iparnak vannak ezen a téren lehetőségei" - mondta a televízióban az altábornagy, aki szerdán és csütörtökön Prágában kétnapos vállalati fórumon vett részt, amelynek témája éppen a cseh és az amerikai cégek katonai együttműködése.
Jó esélyt lát az együttműködésre Jirí Hynek, a cseh védelmi ipari cégek szövetségének elnöke is. "A csehek hozzájárulhatnak a radar infrastruktúrájának kiépítéséhez" - jegyezte meg. Jan Vidím, a cseh képviselőház védelmi bizottságának elnöke a televízióban azt nyilatkozta, hogy Csehországban az utóbbi időben egyre erőteljesebb a külföldi kémek és megfigyelők aktivitása. "Kétségtelen, hogy ez összefüggésben van az amerikai radarral" - fejtette ki Vidím. Leszögezte: a cseh elhárítás árgus szemekkel figyeli ezt a tevékenységet, s folyamatosan értékel. Vidím azt mondta: nem csak orosz kémekről van szó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


