Bűnügy
20 év után ítélhetik el a pedofil gyerekgyilkost
Több mint 20 évvel a bűntény után sikerült azonosítani egy feltételezett erőszaktevőt és gyerekgyilkost, akit most bíróság elé is állítanak Kínában.
2017.07.14 12:03MTIA kínai főügyészség tájékoztatása szerint a Liu nevű férfi 1996 novemberében megerőszakolt és megfojtott egy nyolcéves kislányt Hszinmi városának közelében, Honan tartományban, egy barlangban, majd a holttestet elásta.
A hatóságok több mint 15 éven át nem tudták azonosítani az elkövetőt; 2013-ban DNS-minta alapján derítették ki, hogy Liu lehet a tettes, akit 2017 tavaszán sikerült elfogni.
Miután a bűntett 20 évnél régebben történt, a helyi hatóságoknak a kínai törvények értelmében a legfőbb ügyészség engedélyét kellett kérniük, hogy vád alá helyezhessék a feltételezett pedofil gyilkost. A pekingi legfőbb ügyészség az ügy súlyosságára, a különös kegyetlenséggel, kiskorú sérelmére elkövetett emberölés és nemi erőszak”gonosz természete” miatt jóváhagyta, hogy a férfit bíróság elé állítsák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


