Terrorizmus
Két helyszínen is riasztották a terrorelhárítókat Belgiumban
Antwerpenben fegyvereknek látszó tárggyal játszó gyerekek, Namurben egy magára hagyott csomag miatt riasztották a terrorelhárítókat szerdán Belgiumban.
2017.06.21 16:38MTIA La Libre Belgique című lap internetes beszámolója szerint az észak-belgiumi, flamand nyelvű régió, Flandria legnagyobb városában, Antwerpenben szerdán fegyveres fenyegetés miatt, lakossági bejelentés alapján egy időre lezárták a főpályaudvar környékét.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a helyszínre érkező terrorelhárító egység előállította a fiatalokból álló csoportot, akiknél "hamis", illetve "játékfegyvereket" találtak.
A rendőrség közleményében arra kérte a lakosságot, hogy semmiféle fegyvernek látszó tárgyat ne hordjanak magukkal közterületen.
A nap folyamán egy magára hagyott csomaghoz riasztották a rendőrséget az ország francia nyelvű, déli tartományában, Vallóniában található Namur város vasútállomására. A beszámoló szerint a környéket a rendőrség kiürítette, a kiérkező tűzszerészek a csomagot "hatástalanították".
A napilap információi szerint úgy az antwerpeni, mint a namuri vasútállomáson feloldották a zárlatot, és újraindult a vonatközlekedés, de abban a nap folyamán még fennakadások várhatók.
Belgiumban megnövekedett a feszültség azt követően, hogy kedd este a brüsszeli központi pályaudvaron egy 36 éves marokkói állampolgárságú férfi robbanóanyaggal, szögekkel és gázpalackokkal megpakolt táskával merénylet akart végrehajtani. Megpróbálta működésbe hozni a szerkezetet, de a robbantás félresikerült, kicsi lett, senkit nem sebesített meg.
A pályaudvart reggel újranyitották, és a közúti közlekedés is helyreállt a fővárosban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


