USA
Trump ügyvédje szerint az elnök nem követelt lojalitást a volt FBI-igazgatótól
Marc Kasowitz perrel fenyegette meg James Comey-t, amiért kiszivárogtatta az elnökkel folytatott megbeszéléseiről készült feljegyzéseket.
2017.06.09 07:52ma.huDonald Trump amerikai elnök ügyvédje, Marc Kasowitz közölte: az elnök soha nem követelt lojalitást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatójától. Kasowitz New Yorkban, a James Comey volt FBI-vezető szenátusi meghallgatása után, csütörtökön kiadott közleményben fejtette ki álláspontját.
Trump magánügyvédje hangsúlyozta: a sajtóban megjelent sok hamis információ cáfolataként Comey "végre nyilvánosan is megerősítette" azt, amit magántúton már korábban közölt Trumppal: az elnök ellen nem folyik vizsgálat a tavalyi elnökválasztásba történt lehetséges orosz beavatkozásáról folyó átfogó nyomozás keretében.
Kasowitz leszögezte: Donald Trump soha, semmilyen formában nem kérte a leváltott FBI-igazgatótól a Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadó elleni vizsgálat felfüggesztését, sőt, még csak nem is sugalmazta neki ezt.
Az ügyvéd felvetette annak lehetőségét, hogy Trump elnök pert indít a volt FBI-vezető ellen, mert felhatalmazása nélkül kiszivárogtatta a sajtónak a beszélgetéseikről készült feljegyzéseit. Ahogyan a közlemény fogalmaz: Comey "ma elismerte, hogy egyoldalúan és alattomosan, felhatalmazás nélkül nyilvánosságra hozta a sajtónak az elnökkel folytatott kiváltságos beszélgetéseit. A megfelelő hatóságokra bízzuk annak eldöntését, hogy e kiszivárogtatások ügyében megindítják-e a nyomozást".
A szándékos kiszivárogtatás tényét James Comey a szenátusi meghallgatáson ismerte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06