Járvány
Kanyaró - Egy hét alatt 310-zel nőtt a megbetegedések száma Romániában
A járvány Románia csaknem teljes területére kiterjedt, ám a Magyarországgal határos nyugati megyékben észlelték a legtöbb megbetegedést.
2017.05.26 19:41MTIEgy hét alatt 310-zel nőtt a kanyarós megbetegedések száma Romániában, és a járvány immár 27 ember életét követelte - derült ki a közegészségügyi intézet honlapján közölt pénteki összesítésből.
A statisztika szerint a betegség tavaly februári megjelenése óta immár 6434 megbetegedést regisztráltak. A betegség legutóbbi, 27. halálos áldozata egy négy hónapos dél-romániai csecsemő, aki a 17 éves, beoltatlan édesanyjától kapta el a fertőző betegséget.
A járvány Románia csaknem teljes területére kiterjedt, ám a Magyarországgal határos nyugati megyékben észlelték a legtöbb megbetegedést. A bánsági Temes és Krassó-Szörény megyében 1065, illetve 1045 kanyarós beteget, Arad megyében 896-ot, Szatmárban pedig 639-et regisztráltak. Temes és Arad megyében volt a legtöbb (8 illetve 5) halálos áldozata a kórnak.
A statisztikából kiderül: a kanyaró a tíz év alatti gyermekeket veszélyezteti leginkább. A megbetegedettek 76 százaléka ebbe a korosztályba tartozik.
A 2016 februárjában indult járvány a múlt év végéig 1969 megbetegedést okozott, az idei év első hónapjaiban nőtt meg ugrásszerűen a megbetegedések száma. Április közepén egyetlen hét alatt csaknem hétszáz új beteget regisztráltak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


