Politika
Törökország kikerülhet az Európa Tanácsból, ha szavaztat a halálbüntetésről
Törökország rendkívül korán csatlakozott az Európa Tanácshoz, de ha népszavazást tart a halálbüntetésről, kikerülhet a nemzetközi szervezetből.
2017.05.08 04:30MTI
Fotó: AFP
Bár Törökország rendkívül korán csatlakozott az Európa Tanácshoz, ha népszavazást tart a halálbüntetésről, kikerülhet a nemzetközi szervezetből - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Ifj. Lomnici jelezte, az ENSZ-tagállamok nagy részében nincs halálbüntetés, Európában csak Fehéroroszágban van, és a világon mindenhol komoly viták tárgya. Az Európa Tanácsban pedig nem vehet részt olyan állam, amelyben ez a büntetési nem érvényben van - tette hozzá.
Az alkotméányjogászt a műsorban arról is kérdezték, hogy Steffen Seibert, a német szövetségi kormány szóvivője pénteken bejelentette, ha Törökországban népszavazást tartanak a halálbüntetés végrehajtásáról, akkor Németországban az ott élő törökök nem vehetnek részt a referendumon.
Az alkotmányjogász véleménye szerint a konzulátusi szavazásokat nem lehet megakadályozni, még akkor sem, ha a szavazás tárgya a német alaptörvény értékeibe ütközik. Úgy folytatta: bár nem ismeri annak jogi lehetőségeit, hogy miként alkalmazhatnak egy ilyen súlyos diplomáciai konfliktust generáló eszközt, nem zárható ki, hogy ez történik. Azt mondta, ha Németország, Belgium is alkalmazza ezt a vétót, elindulhat a dominó-effektus.
Recep Tayyip Erdogan török államfő a tavalyi puccskísérlet után már korábban is világossá tette, hogy kész aláírni a halálbüntetés visszaállításáról szóló jogszabályt, ha a parlament így határoz. Az államfő a jogköreit kibővítő népszavazás óta ismét kiállt a halálbüntetés mellett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


