Brazília
Káoszba torkollt az őslakos indiánok tüntetése
A brazil katonai rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni a többezres tömeget, a demonstrálók pedig nyilaikat és lándzsáikat vetették be ellenük.
2017.04.26 08:54MTIKáoszba torkollott egy brazil őslakos indián közösség békésnek indult tüntetése kedden a brazil kongresszus épületénél: a katonai rendőrök könnygázzal próbálták feloszlatni a többezres tömeget, a demonstrálók pedig nyilaikat és lándzsáikat vetették be ellenük.
Ennek ellenére sem a rendőrök, sem a tiltakozó indiánok közül nem sérült meg senki. A tüntetők azt állítják, hogy legalább négy emberüket előállították.
A rendőrség szerint a tiltakozók nem tartották be azt, amiben előzőleg megállapodtak, túl közel mentek a Brazíliavárosban található Nemzeti Kongresszus épülete előtti szökőkúthoz, és azzal fenyegetőztek, hogy lerohanják a parlamentet.
Az észak-brazíliai Amapá államból érkezett indiánok ezt cáfolják, mondván, a rendőrök csak ürügyet kerestek, hogy eltávolítsák őket a helyszínről. Szerintük a rendőrség brutális fellépése vezetett káoszhoz. Egyikük azt mondta, nyilvánvaló volt, hogy a parlamentnél összegyűlt háromezer indián lándzsákkal és nyilakkal fog válaszolni a rendőri erőszakra.
Brazíliában, Latin-Amerika legnépesebb országában számos őslakos törzs él, zömében az Amazonas térségében. Gyakran összecsapnak a törzsi területeik közelében terjeszkedő állattenyésztőkkel, fakitermelőkkel és más vállalkozókkal. Vezetőik szerint az elmúlt években, a brazil gazdasági válság közepette súlyosbodott a helyzet.
Az amapái indiánok azt tervezték, hogy egész hétre letáboroznak a kongresszus épületénél, és hosszú listát állították össze sérelmeikről. Szerintük Michel Temer államfő kormánya megpróbál lazítani az Amazonas védelmét szolgáló intézkedéseken, hogy állattenyésztők és más nagypénzű vállalkozók rátehessék kezüket a földjeikre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06