Ukrán válság
Újabb ukrán katonák estek el a szakadárok támadásai következtében
A Donyeck melletti Avgyijivka településnél vesztette életét a három katona, továbbá a nyolc sérültből három is ott sebesült meg.
2017.03.27 13:17MTIHárom ukrán katona halt meg és nyolc megsebesült az elmúlt egy napban a kelet-ukrajnai fronton - közölte hétfői kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, a védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.
Liszenko elmondta, hogy a Donyeck melletti Avgyijivka településnél vesztette életét a három katona, továbbá a nyolc sérültből három is ott sebesült meg.
A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleménye szerint jelentősen megnőtt a szakadár tüzérségi támadások intenzitása. Az elmúlt 24 órában összesen 88-szor lőtték a katonák állásait, a támadások kiterjedtek a frontvonal teljes hosszára. A közlemény szerint a szakadárok harckocsikat és a minszki egyezmény által tiltott nehéztüzérségi fegyvereket is bevetettek.
A legtöbb tűztámadás a frontvonal déli szakaszán, Mariupol Azovi-tengerparti kikötőváros térségét érte. Hetek óta súlyos a helyzet a Donyeck melletti Avgyijivkánál, vasárnap ezen a településen is csapódtak be tüzérségi lövedékek. A nemzeti gárda közlése alapján Grad rakéta-sorozatvetővel lőtték a szakadár erők a várost, ahol 18 épületben keletkeztek komoly károk, néhány ezek közül teljesen összeomlott. A polgári lakosok közül a közlemény szerint senki sem esett áldozatul.
A DAN szakadár donyecki hírügynökség az önkényesen kikiáltott "népköztársaság katonai parancsnokságától" származó értesülésre hivatkozva azt jelentette, hogy az elmúlt napban az ukrán fegyveres erők 63-szor lőtték a szakadár területet. Azzal vádolták az ukrán hadsereget, hogy összesen 18 település ellen indítottak támadást, és úgyszintén azzal, hogy nehéztüzérséget vetett be. Állításuk szerint Donyeckben találat ért három házat és egy iskolát, valamint Donyecktől 14 kilométerre északra, Mineralne faluban négy épületet. Áldozatokról, katonai veszteségekről nem számoltak be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06