Ukrajna
Még mindig robbannak fel lövedékek a kigyulladt ukrán lőszerraktárban
A katasztrófa 10 kilométeres körzetéből mintegy 20 ezer lakost telepítettek ki. Egy nő életét vesztette, két másik megsérült a felrobbanó lövedékek repeszeitől.
2017.03.26 16:08MTI
Fotó: AFP
Még vasárnap is történtek kisebb-nagyobb robbanások a héten kigyulladt kelet-ukrajnai lőszerraktár körzetében, az eddigi kárfelmérések alapján öt családi ház omlott össze és 243 épületben keletkeztek különböző mértékű károk - közölte Hennagyij Zubko miniszterelnök-helyettes a Facebookon.
A sérült épületek közül 117 többlakásos, 87 családi magánház. A tisztségviselő tájékoztatása alapján a helyi szervek megszervezték építőanyagok kiosztását a lakosságnak, hogy az elsődleges javításokat házaikon el tudják végezni. Ezen felül 64 kárelhárításra és felújításra kiképzett brigád dolgozik a katasztrófa sújtotta településeken.
Újabb tüzek fellobbanásáról a lőszerraktár térségében nincs hír, ugyanakkor magában a katonai létesítményben még most is óránként átlag tíz újabb robbanást regisztrálnak - számolt be a miniszterelnök-helyettes. Szavai szerint az aknamentesítést Balaklija városában eddig kilenc szektorból ötben, továbbá hét másik településen sikerült a szakembereknek befejezniük. "Eddig összesen 820 robbanásveszélyes tárgyat gyűjtöttek be" - közölte Zubko.
A kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Balaklija városánál 368 hektár területen elterülő lőszerraktárakban csütörtökre virradóra történt az első robbanás, ami után hatalmas tűz ütött ki kisebb-nagyobb intenzitású robbanások kíséretében. A komplexum raktárépületeiben összesen 138 ezer tonna lőszert, köztük nagy kaliberű harckocsi- és tüzérségi lövedékeket tárolnak. A tüzet péntek estére sikerült eloltani a katonai létesítmény területén.
A katasztrófa 10 kilométeres körzetéből mintegy 20 ezer lakost telepítettek ki. Egy nő életét vesztette, két másik megsérült a felrobbanó lövedékek repeszeitől.
A hatóságok elsődleges feltételezése, hogy diverzáns akciót követtek el, azaz szándékos robbantás történt. Nem zárták ki ugyanakkor azt sem, hogy emberi hanyagság okozta a tragédiát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


