Bűnügy
Élőben közvetítették a csoportos nemi erőszakot - negyvenen nézték
Az egyik közösségi oldalon élőben közvetített csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 15 éves lány Chicagóban.
2017.03.22 07:55MTI
Illusztráció (freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography)
A hatóság tudatta: az élő közvetítést, amelyben 5-6 férfi vagy fiú szexuálisan bántalmazta az áldozatot, mintegy negyvenen nézték, és egyikük sem jelentette a bűncselekményt a hatóságoknak.
Nem ez az első eset, hogy a chicagói rendőrség a közösségi médiában közzétett erőszak miatt kénytelen intézkedni. Januárban négy fekete fiatalt vettek őrizetbe, akik azt közvetítették, hogy hogyan bántalmaznak egy fehér fiút kizárólag bőrszíne és kiszolgáltatottsága miatt.
A mostani esetet az áldozat édesanyja jelentette a rendőrségen. Azzal kereste meg az egyik főfelügyelőt, hogy a lánya eltűnt, és képeket mutatott neki a közösségi médiában feltűnt videóból. A rendőrség azonnal nyomozni kezdett, a videót pedig eltávolíttatták a közösségi oldalról. A lányt nem sokkal később megtalálták, és a rendőrök szerint legalább az egyik támadóját ismeri. Több embert kihallgattak, de egyelőre nincs gyanúsított, és senkit nem vettek őrizetbe.
A közösségi oldal elvileg csak bírói utasításra köteles kiadni, hogy kik nézték meg a videót anélkül, hogy jelentették volna az esetet, a cég az újságírók megkeresésére egyelőre nem reagált arra, hogy kiadja-e a nézők adatait a hatóságoknak.
Az AP amerikai hírügynökség egy jogi szakértőt is megszólaltat, aki arra mutat rá, hogy a hatályos törvények alapján önmagában sem a video megtekintése, sem a bejelentés elmulasztása nem bűncselekmény, s gyerekpornó terjesztése miatt is csak akkor indulhat eljárás bárki ellen, ha nemcsak megnézte, hanem le is töltötte a videót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


