Erőszak
Félmázsa idegmérget dobott a NAV-osokra
Ártalmas besorolású, vízzel érintkezve ideggázzá alakuló fehér port dobott ki kocsijából egy, a pénzügyőrök elől menekülő sofőr Tótkomlós és Makó között.
2017.03.21 19:41MTIMenekülni kezdett, majd kidobott az autóból egy fehér port tartalmazó dobozt egy kisteherautó sofőrje, amikor meglátta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ellenőrzésre készülnek – tájékoztatta a hivatal közleményben a sajtót. A sofőr Tótkomlós és Makó között haladt járművével, és az ellenőrzést észlelve hirtelen irányt váltott, megpróbált elmenekülni a járőrök elől – fogalmaztak. A pénzügyőrök üldözni kezdték, és eközben a férfi egy nagyobb kartondobozt dobott ki a teherautóból. Miután megállították a járművet, a pénzügyőrök visszamentek a kidobott dobozhoz, amelyben 45 kilónyi, zacskókba csomagolt, ismeretlen fehér por volt, amelynek egy része szétszóródott.
A járőrök értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársait, akik a helyszínen megállapították, hogy a vegyszer Magyarországon nem engedélyezett, és por alakban “ártalmas” besorolású. Mivel aznap folyamatosan esett az eső, a kiszóródott porból pedig vízzel érintkezve veszélyes idegméreg lett, értesítették a rendőrséget is. A sofőr a szállítmányáról semmilyen okmányt, bizonylatot nem tudott bemutatni, a beszerzés körülményeiről pedig többféle, egymásnak ellentmondó változatot adott elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


