A képsorok segítettek a tetthely azonosításában
Élőben közvetítették a neten egy szlovén férfi megkínzását
A közel fél órás brutális kínzást 250 ezren látták a közösségi oldalon, köztük sok fiatal.
2017.02.15 18:34MTI
Marko Todorov / CROPIX
Őrizetbe vette a szlovén rendőrség azt a két elkövetőt, akik hétfőre virradóra élőben közvetítették a Facebookon egy 26 éves fiatalember megkínzását, a képsorok segítették a rendőröket a tetthely azonosításában, az elkövetők őrizetbe vételében - közölte a helyi sajtó.
Az eset a délkelet-szlovéniai Krsko mellett, Podbocje településen történt. A rendőrség megállapította, hogy az áldozat és az elkövetők korábbról ismerték egymást, vasárnap este együtt ittak a helyi kocsmában. Szóváltásba keveredtek, majd a konfliktus erőszakba torkollott. Az áldozat másnap belehalt sérüléseibe.
A 20 és 29 éves tettesek - miután a rendőrség letartóztatta őket - azzal védekeztek, hogy alkohol befolyása alatt voltak. Cselekedetük súlyossága miatt akár 15 év börtönbüntetést is kaphatnak - írta a 24ur című szlovén napilap.
A közel fél órás brutális kínzást 250 ezren látták a közösségi oldalon, köztük sok fiatal.
A rendőrséget azonban az áldozat egyik barátja értesítette, a hatóságok pedig a világhálón lévő felvétel alapján azonosították a helyszínt. A fiatalember még élt, amikor kiérkezett a mentő, de másnap a kórházban belehalt sérüléseibe.
A szlovén pszichológusok és szakemberek az esetre hivatkozva arra figyelmeztettek, hogy a virtuális hálón keresztül egyre nagyobb mértékben terjed az erőszak.
A Facebook működtetői a videót csak azután távolították el az oldalról, hogy a rendőrség erre figyelmeztette őket.
Szakemberek szerint a Facebook egy automatikus algoritmuson keresztül megtalálja és eltávolítja a pornográf tartalmakat, ugyanakkor az erőszakos videókat egyenként ellenőrzi, és egy csoport mérlegeli azok eltávolítását. Ez pedig időigényes feladat - mondták.
A film, a tévé és az internet hatására mára az emberek félvállról veszik az erőszakot, az agressziót és az erőszakos halált.
A Dnevnik című napilap megjegyezte, hogy sokan például szendvicsmajszolás közben nézik, hogyan bombáznak le városokat. Az újság úgy vélte: ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy akik látták az említett videót, nem tudták megállapítani, hogy az valódi volt-e. Lehet, hogy egyesek, akiknek nem bírta a gyomra a képeket, egyszerűen kikapacsolták a gépüket, míg mások arra gondoltak, hogy semmi közük hozzá - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


