Illegális bevándorlás
Megvertek egy iraki menedékkérőt Horvátországban
a fiatalembert súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
2017.02.08 12:30MTIIsmeretlen tettesek megvertek egy 18 éves iraki menedékkérőt a horvátországi Károlyvárosban (Karlovac), a fiatalembert súlyos sérülésekkel kórházba szállították - jelentette a helyi sajtó szerdán.
Az eset kedden este nyolc órakor történt. Egyelőre nem lehet tudni, mi volt az indíték. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást.
Vladimir Bauer, a károlyvárosi kórház igazgatóhelyettese elmondta: a menedékkérőt Zágrábba szállították, ahol műtétre vár. Egyéb sérülések mellett az állkapcsa is eltört.
Az iraki fiatalember - aki rendelkezik menekültstátusszal - két hónappal ezelőtt érkezett Horvátországba. A hatóságok fiatal kora miatt a károlyvárosi ijfúsági- és gyermekközpontban helyezték el, ahol szabad mozgása volt. Rajta kívül még néhány menekült tartózkodik az intézményben. Arra várnak, hogy tovább mehessenek Nyugat-Európába.
A károlyvárosi rendőrkapitányság közleménye szerint a hatóságok szerdán előállították az elkövetőket: egy 21, egy 36 és egy kiskorú horvát állampolgárt.
Az elkövetők előzetesben vannak, a rendőrség pedig súlyos testi sértés bűntette miatt eljárást indított ellenük.
Szilveszter éjszakán Zágrábban támadtak meg menedékkérőket. Az első esetben könnyebben megsebesült négy menedékkérő, míg az egy órával későbbi második esetben három migránsra baseballütőkkel támadtak ismeretlen tettesek. A rendőrség néhány napon belül elfogta az tetteseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


