Román Btk.-módosítás
Tariceanu: az államfő a legitim kormány leváltását tervezi
Romániában nem a jók és rosszak, a korrupció Iohannis vezette ellenzői és a kormánypártok által megtestesített pártfogói állnak egymással szemben.
2017.02.05 15:50MTIKlaus Iohannis román államfő a decemberi választások nyomán januárban hivatalba lépett szociálliberális kormány leváltását tervezi - állította Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik koalíciós párt, a szabadelvű ALDE társelnöke a Btk.-módosítás elleni nagyszabású tüntetéseket kommentálva.
A szenátusi ezt egy tévé-interjúban fejtette ki, amelyet vasárnap ismertetett a Mediafax hírügynökség.
Tariceanu azzal vádolta a kormánnyal szemben álló államfőt, hogy nem hajlandó elfogadni a választások eredményét és arra próbálja kihasználni az országban kialakult feszült helyzetet, hogy "saját kormányát iktassa be, ahogyan tette 2015-ben (a szociáldemokrata Ponta-kormány lemondása után)". A szenátus elnöki tisztségét is ellátó politikus úgy vélekedett, hogy államfőként Iohannisnak békítő felhívást kellene közzétenni, amellyel véget lehet vetni az ország nagyvárosaiban kialakult "felfordulásnak".
Tariceanu szerint a koalíció "az okosabb enged" alapon döntött a vitatott kormányrendelet hatálytalanításáról, hogy elkerülje a saját szavazótábora és az utcán tüntetők közti összecsapásokat. A liberális politikus ugyanakkor felületesnek nevezte a külföldiek helyzetértelmezését.
Kifejtette: Romániában nem a jók és rosszak, a korrupció Iohannis vezette ellenzői és a kormánypártok által megtestesített pártfogói állnak egymással szemben.
"Romániában ma a valós hatalmat megkaparintó, legitimitás nélküli okkult erők - és itt az államfőt támogató erőszervezetekre utalok - a legitim intézményekkel a kormánnyal és parlamenttel vívnak kemény harcot" - állította Tariceanu.
Szerinte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy ellenőrizhetetlen, önkényes intézménnyé vált, amely már olyan túlkapásokra ragadtatta magát, hogy politikai döntéseiért akarja elszámoltatni a kormányt. Tariceanu egy működő demokráciában elfogadhatatlan lépésnek tartja, hogy a DNA egy civil szervezet feljelentését követően bűnpártolás gyanújával indított vizsgálatot az igazságügyi miniszter és a kormányfő ellen a Btk.-módosítás ügyében.
Megjegyezte: a - bírák és ügyészek szakmai testületeként működő - legfelső bírói tanács (CSM) kellene ellenőrizze a DNA-t, de szerinte a CSM is politikai játékossá vált, és szemlátomást bele akar szólni a törvényhozás és kormány igazságügyi politikájába.
Sorin Grindeanu kormányfő előző nap bejelentette, az általa vezetett szociálliberális kormány vasárnap rendkívüli ülést tart, hogy megoldást keressen a vitatott kormányrendelet hatályon kívül helyezésére. Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a kormány sürgősségi rendelettel módosította büntetőjogot, mivel a tüntetők szerint a kormánykoalíció a jogszabállyal a korrupt politikusokat akarta megmenteni a felelősségre vonástól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06