Tragédia
Veronai baleset: pénteken hozzák haza a holttesteket
Továbbra is két válságos állapotban lévő sérült van Veronában, ők mesterséges kómában vannak.
2017.02.01 17:59MTIPénteken tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.
A miniszter egy kérdésre válaszolva elmondta: továbbra is két válságos állapotban lévő sérült van Veronában, ők mesterséges kómában vannak.
Az elhunytak hazaszállítását illetően az illetékes olasz önkormányzat elkezdte a halotti anyakönyvi kivonatok elkészítését, eddig hét készült el, és az ígéretek szerint csütörtökre az összes meglesz - közölte. Mint mondta, a milánói főkonzulátus megadta magyar és olasz nyelven is a hazaszállításra vonatkozó engedélyt. Csütörtök reggel indul útnak három autó Magyarországról, amely hazahozza a holttesteket. A járműveket konzul kíséri, a pénteki hazaszállítás továbbra is tartható, a holttesteket a budapesti Honvédkórház fogadja - tette hozzá.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a balesetben maradtak épen csomagok, ezek hazaszállításáról már egyeztettek az olasz hatóságokkal, és csütörtökön egy jármű indul a minisztériumból a csomagokért.
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


