Tragédia
Veronai baleset: hamarosan dönthetnek a műtétekről
A sérültekkel már a kezelésük kezdete óta pszichológusok is foglalkoznak.
2017.01.31 07:08MTI
Screenshot
A hét közepére dőlhet el, hogy szükségük lesz-e bőrátültetésre a veronai buszbaleset Honvédkórházban fekvő sérültjeinek - mondta Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója hétfőn este az M1 aktuális csatornán.
Az orvosigazgató szerint a két áldozat a kórház plasztikai és égés sérülés osztályán fekszik, és csak az ápolás során lehet azt megállapítani, hogy szükség van-e műtétre. Ha úgy látják, hogy a beavatkozásra szükség van, akkor valószínűleg a saját bőrüket ültetik majd át a megégett területekre - tette hozzá.
Az orvosigazgató beszámolt arról is, hogy a sérültekkel már a kezelésük kezdete óta pszichológusok is foglalkoznak.
A veronai buszbaleset Honvédkórházban kezelt négy sérültje közül ketten hétfő délután elhagyták az intézményt - mondta. Azokról a sérültekről van szó, akik utoljára érkeztek a budapesti kórházba, egyikük koponyaalapi, másikuk csuklótörést szenvedett.
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


