Tragédia
Veronai buszbaleset: Az OMSZ megkezdte a túlélők hazaszállításának előkészületeit
Hamarosan elindul a helyszínre egy szakemberekből álló csoport, hogy ott segítse a sérültek hazahozatalával kapcsolatos szervezői munkát.
2017.01.21 11:55MTI
Fotó: AFP
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megkezdte az előkészületeket a veronai buszbaleset túlélőinek hazahozatalára, kórházi elhelyezésük megszervezésére - mondta a szervezet kommunikációs és pr-igazgatója szombaton az MTI-nek.
Győrfi Pál elmondta: a mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével hamarosan elindul a helyszínre egy szakemberekből álló csoport, hogy ott segítse a sérültek hazahozatalával kapcsolatos szervezői munkát.
Jelezte azt is, hogy már négy fővárosi kórház jelentkezett az OMSZ-nél, hogy teljes kapacitással állnak rendelkezésre. A helyszínen derül majd ki, hogy melyik sérült mikor lesz szállítható, milyen módon hozható haza, sérülései alapján melyik kórház lesz a legmegfelelőbb számára.
Kora hajnalban jelentette a francia AFP hírügynökség, hogy péntek éjszaka Olaszországban balesetet szenvedett egy magyar diákokat szállító autóbusz, a balesetben többen meghaltak.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombat délelőtti sajtótájékoztatóján közölte: tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van a Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet.
A magyar kormány nevében részvétét és együttérzését kifejezve Szijjártó Péter közölte: a kormányzat a hazajuttatás és a szülők kimenetelének minden költségét állja, és mindent megtesz, hogy a családok fájdalmát enyhíteni tudja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


