Tragédia
Veronai buszbaleset: Az áldozatok bennégtek a buszban
Az olasz hatóságok tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a járműből. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tragikus balesetet.
2017.01.21 10:49ma.hu
Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül - közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti.
A 16 halálos áldozatok mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.
Az olasz tévécsatornák felvételei szerint a jármű teljesen kiégett.
A rendőrparancsnok azt is elmondta, hogy ismereteik szerint más jármű nem volt érintett a balesetben, és egyelőre vizsgálják, hogy az autóbusz miért szaladt le az útpályáról.
Az MTI tudósítója, Sárközy Júlia értesülései szerint 39 sérültet veronai kórházakba vittek.
Az olasz tűzoltóság korábban azt közölte, hogy 36 sérült el tudta hagyni a buszt.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel elmondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd egy falnak csapódott.
A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06