Tűzvész
Teljesen újraépítik a székelyföldi Kommandó részben leégett iskoláját
Korszerű, a 21. századi követelményeknek megfelelő, ezer négyzetméteres iskolát építenek.
2017.01.17 06:30MTITeljesen újraépítik a székelyföldi Kommandó község egy héttel ezelőtt kigyulladt és részben leégett iskoláját - közölte a Kovászna megyei önkormányzat sajtóosztálya hétfőn a település és a megye vezetőinek a megbeszélése után.
Opra Béni Béla iskolaigazgató elmondta, egy hét kényszervakáció után hétfőn mostoha körülmények között indult újra az oktatás a kommandói iskola tűzvész után megmaradt részében. Hozzátette, sürgősen szükség van az új iskolára.
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke elmondta: azt tervezik, hogy teljesen lebontják a megmaradt épületrészt, és korszerű, a 21. századi követelményeknek megfelelő, ezer négyzetméteres iskolát építenek. Olyan egyszintes épületre gondolnak, amely küllemében illeszkedik a környékbeli épületekhez.
"Terveink szerint májusban neki lehet látni az építkezési munkálatoknak" - fogalmazott a megbeszélésen Tamás Sándor. A közlemény szerint a megyei önkormányzat a költségvetés elfogadása után jelentős összegű gyorssegélyt készül kiutalni a munkálatokra. Addig is az RMDSZ és az MPP megyei tanácsosai száz-száz lejt (7000 forint) ajánlottak fel illetményükből az építkezés támogatására.
Opra Béni Béla iskolaigazgató elmondta, folyamatosan érkeznek a támogatások az iskola újraépítésére.
A kommandói iskola épületének a kigyulladását feltehetően a kéményből kipattanó szikra okozta múlt hétfőn. Az iskolában mintegy száz gyermek tanul. Az 1070 méteres magasságban fekvő Kommandó mintegy ezer lakója közül 947-en vallották magukat magyarnak a 2011-es népszámláláson. A történelmi Magyarország egyik legkeletibb fekvésű hegyi települése a nevét onnan kapta, hogy egykor határőr alakulat (kommandó) állomáshelye volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06