Románia
Újjáépítik az erdélyi Kommandó iskolájának leégett épületszárnyát
Újjáépítik az erdélyi Kommandó község iskolájának leégett épületszárnyát, a megmaradt, de súlyosan megrongálódott részt pedig felújítják.
2017.01.11 17:56MTIKovászna megye önkormányzatának elnökét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tájékoztató hírlevele idézte. Tamás Sándor elmondta, hogy a január 9-én kigyulladt és részben leégett iskolát új épületszárnnyal pótolják. Kifejtette, hogy a baleset rövid távon megnehezíti a község diákjainak az életét, de hosszú távon jobb lesz a helyzet, mert új, korszerű iskolát építenek számukra. Az önkormányzati elnök reményét fejezte ki, hogy a diákok "a következő tanévet már jobb körülmények között fejezik be".
A megyei önkormányzat januári ülésén gyorssegély folyósításáról dönt a kommandóiak számára, ebből fedezik az ingatlan állapotának felmérését, a megmaradt épület további pusztulásának megakadályozását, valamint egy új épület tervezését.
Az önkormányzati elnök közölte, hogy vállalkozók, civilek és az egyházak máris jelezték, segíteni akarnak az újjáépítésben. Emellett több magyarországi testvérmegye és település önkormányzata kifejezte hajlandóságát, hogy anyagilag is hozzájárulnak az iskolaépítéshez.
A megyei önkormányzat a román kormánytól is remél támogatást. Magánszemélyektől a Kommandóért Egyesület számláira gyűjtenek adományokat.
Az erdélyi Kommandó község iskolaépületének egy része hétfőn égett le. A tüzet vélhetően a meghibásodott kéményből kipattanó szikrák okozták. A mintegy ezer lakosú község iskolájának több mint száz diákja van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


