Terror
Mikulásruhában csapott le egy terrorista Isztambulban - több mint 30 halott
Isztambulban a szilveszter előtt fokozott készültséget rendeltek el, és 17 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra, köztük télapónak öltözötteket. Még menekül a tettes, ellentétben a korai hírekkel, nem kapták el. Az áldozatok legalább fele külföldi.
2017.01.01 07:40ma.hu
Isztambulban legalább 39-en meghaltak, 69 ember sebesült meg, négy ember állapota súlyos egy neves mulató ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban - közölte vasárnap a sajtóval a város kormányzója, Vasip Sahin. A támadás célpontja egy híres szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van. A télapónak álcázott merénylő éjfél után negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre.
A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben - jelentette az NTV televíziós csatorna. A merénylők számát más források két vagy három főben adták meg. Sorsuk egyelőre ismeretlen, nem tudni, hogy lelőtték, elfogták őket vagy elmenekültek. A környéket a rendőrség két kilométeres körzetben lezárta.
A Dogan török sajtóügynökség által megkérdezett szemtanúk szerint a támadó vagy támadók arabul kiabáltak. Kilétük ismeretlen, eddig senki sem vállalta magára a vérengzést. A hatóságok ideiglenes, részleges hírzárlatot rendeltek el a nyomozás érdekében, és hogy megelőzzék a pánikot.
Isztambulban a szilveszter előtt fokozott készültséget rendeltek el, és 17 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra, köztük télapónak vagy egyszerű utcai árusnak öltözötteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


