Terror
Pokolgépek robbantak Bagdadban, sok a halott
Két robbanás történt egy piacon az iraki fővárosban, az első beszámolók szerint több mint húszan meghaltak és többen megsérültek.
2016.12.31 09:26MTIKét pokolgépes támadás történt szombaton Bagdad egyik belvárosi piacán, kioltotta legalább 21 ember életét és negyvennél többet megsebesített – közölte a rendőrség és a mentőszolgálat.
A robbanások egy gépkocsialkatrészekkel kereskedő boltnál történtek a reggeli órákban, amikor általában zsúfolt a piac. Az egyikek állítólag öngyilkos merénylő okozta, a másikat pedig a helyszínen elhelyezett pokolgép.
Egyelőre senki sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, de hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a múltban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet több pokolgépes támadást hajtott végre az iraki fővárosban.
Az elmúlt hónapokban IÁ jelentős területeket veszített a 2014-ben elfoglalt északi és nyugati országrészben. Az iraki hadsereg két napja újraindította offenzíváját a dzsihadista szervezet utolsó ottani fellegvárának számító Moszul felszabadítására. A hadműveletben terrorellenes egységek és a rendőrség vesz részt. A moszuli offenzívát az Egyesült Államok légiereje és a kurd erők is támogatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


