Természeti katasztrófa
Halálos áldozata is van a heves esőzéseknek Spanyolországban
Az áradások miatt többeket ki kellett menteni az épületekből és az elakadt járművekből.
2016.12.19 19:45próba
Fotó: AFP
Halálos áldozata van a heves esőzéseknek Spanyolország dél-keleti részén, ahol az áradások miatt többeket kellett kimenteni épületekből, és elakadt járművekből - közölték a hatóságok hétfőn.
A tájékoztatás szerint a Murcia közelében lévő Los Alcázares településen egy 40 éves férfi vesztette életét, mert a hömpölygő víz elragadta, és besodorta egy medencébe, ahol megfulladt.
Anastasio Bastida, helyi polgármester a sajtónak elmondta: a hétvégén kezdődött intenzív esőzés miatt település központját teljesen elöntötte a víz, az utak járhatatlanokká váltak.
Murcia tartományban két nap alatt átlagosan annyi eső esett, mint az éves átlag 40 százaléka. A hétfőn közzétett összesítés szerint a térségben szombat óta 350 embert kellett kimenteni a víz által elszigetelt épületekből, és az utakon elakadt járművekből. A legtöbb riasztást Los Alcázares, Murcia, San Javier és Torre Pacheco településekről kapták a tűzoltók, akiknek mentési munkáját a katonaság is segítik.
Murcia tartományban húsz közutat kellett lezárni, és 30 iskolában rendeltek el tanítási szünetet hétfőn.
A szomszédos valenciai autonóm közösségben több folyó is megáradt, a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) szerint Alicante és Valencia környékén a következő 12 órában ismét jelentős mennyiségű csapadék várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


