Terror
Kivégezték az al-Kaida volt egyiptomi vezetőjét
Adel Habarát 25 rendőr lemészárlása miatt ítélték halálra.
2016.12.15 17:03MTIKivégezték az al-Kaida volt egyiptomi vezetőjét, akinek szerepe volt 25 rendőr lemészárlásában a Sínai-félszigeten. A 40 éves Adel Habarát még 2013-ban fogták el, és idén decemberben ítélték halálra tömeggyilkosság miatt. A dzsihadista vezetőt egyébként hétfőn egy másik ügyben - egy nyomozó 2012-es meggyilkolása miatt - is halálra ítélték.
Habara 2013 augusztusában - amikor a rendőrök lemészárlása történt az izraeli határnál található Rafahban - az al-Kaida Sínai-félszigeti ágának, az Anszár Beit al-Makdisznak (Jeruzsálem Védelmezői) a vezetője volt, és pár nappal a vérengzés után el is fogta őt a biztonsági erők egyik különleges egysége. A terrorcsoport 2014 novemberében az Iszlám Államnak fogadott hűséget, és nevét az Iszlám Állam Sínai Tartományára (Viláját Sinái) változtatta.
Habara fellebbezett a halálos ítélet ellen, de elutasították kérvényét. Az Iszlám Állam támogatói megtorlásokat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha Habara kivégzését végrehajtják.
Kairóban a múlt héten pokolgépes támadást hajtottak végre, amiben hat rendőr vesztette életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


